Thursday, July 2, 2015

Hogyan is fejlődtek a karácsonyi képeslapok?

Ma már természetes dolog, hogy karácsony alkalmából képeslappal köszöntjük rokonainkat, barátainkat, sőt üzletfeleinket is. A karácsonyi üdvözletek ugyanakkor nagy múltra tekintenek vissza, és hosszas fejlődésen kellett keresztül mennie, hogy elnyerhessék mai formájukat. Mostani írásunkban a karácsonyi képeslapok történetével foglalkozunk.

Egyshillinges üdvözletek

Közel 200 évvel ezelőtt jelentek meg a nyomtatott formájú üdvözletek. Bár a 19. század előtt is szokás volt, hogy az egymástól távol élő családtagok írásos formában köszöntsék egymást, az ünnep alkalmából szinte kizárólag kézzel írott üzeneteket küldtek. Ahhoz ugyanis, hogy a képeslapküldés széles körben is elterjedhessen komoly fejlődésen kellett keresztül mennie a színes nyomtatásnak.

Az első karácsonyi képeslap létrehozása Sir Henry Cole nevéhez fűződik. Eredetileg a londoni Viktória és Albert múzeum első igazgatóját nem is üzleti célok vezérelték, hanem az időhiány. Elfoglalt ember lévén nem maradt ideje arra, hogy személyes üdvözleteket írjon. Az igazgató úr ezért a J. C. Horsley festő által illusztrált képeslapokkal köszöntötte barátait karácsony alkalmából. Ebben az ötletben Cole felismerte az üzletet is, így a színes képeslapokból rögtön ezer darabot is csináltatott, amelynek darabját 1 shillingért értékesítette.

Tavaszvárástól a tél ünnepléséig

Az 1860-as években már nagy számban gyártották a karácsonyi képeslapokat. Persze ebben közrejátszhatott, hogy Viktória királynő maga is támogatta a képeslapokat.

Közben megváltozott a karácsonyi képeslapok kinézete is. Kezdetben ugyanis ezeken az üdvözlőlapokon nem is a téllel, hanem inkább az eljövendő tavasszal kapcsolatos szimbólumokat ábrázoltak. Csak a 19. század utolsó harmadában kezdtek el csengettyűt, mikulást, valamint az egyéb ünnepi jelképek szerepeltetését a képeslapokon.

Az 1880-as évekre annyira megnövekedett az ünnepi üdvözletek forgalma, hogy a postahivataloknak külön fel kellett hívniuk az emberek figyelmét, hogy időben, vagyis hetekkel az ünnep előtt adják fel képeslapjaikat, hogy azok karácsonyra meg is érkezzenek a címzetthez. 

Varietas delectat!

Bár eredetileg a képeslapküldés szokása a Brit Birodalomból terjedt el, a századfordulóra már a németek jártak élen az ünnepi üdvözletek küldésében. Az 1914-ig tartó korszak egyben a képeslapok aranykorát is jelentette. Túl azon, hogy ekkorra már hatalmas számban nyomtatták őket, különleges lapok is megjelentek. A boldog békeidők utolsó éveiben így hosszú panoráma, átvilágítható képeslapot is találhatunk, de bőrből, sőt még fakéregből is készítettek üdvözleteket. Büszkék lehetünk a képeslapok magyar vonatkozására, hiszen 1900-ban az I. Nemzetközi Képes Levelezőlap Kiállítást éppen a fővárosunkban rendezték meg.

Sorok a harcmezőről

A két világháború idején a karácsonyi üdvözlőlapok témái is igazodtak a megváltozott környezethez. Sokszor még az ünnepi képeslapoknál is megjelentek a hazafias témák, melyekkel a katonák a frontról üzenhettek haza szeretteiknek. 1945 után azonban már egyre csökkenő népszerűséget tudhattak magukénak a karácsonyi képeslapok, mert másfajta üdvözlési formák vették át az írásos köszöntést.

Újjászületés modern köntösben

Örömteli, hogy napjainkban reneszánszukat élik a karácsonyi képeslapok. A digitális világ vívmányai ellenére az ünnepi üdvözletküldés kedves szokása azonban fennmaradt. Ma már nem csak rokonság és barátok körében, hanem az üzleti életben is divat lett karácsony, vagy újév alkalmából nyomtatott üdvözletet küldeni. Sőt, a technika fejlődésével egyre változatosabb (pl. csillogó, digitális, dombornyomott stb.) üdvözletek készíthetők. Azzal pedig, hogy az új eljárások segítségével személyre szabott képeslapokat készíthetünk, még jobban fel tudjuk eleveníteni az ünnep varázslatos hangulatát.



No comments:

Post a Comment